Favágás, fakivágás

A viharban megsérült, valamilyen betegségtől veszélyessé vált, vagy csak egyszerűen elöregedett, elkorhadt, netán egészséges, de túl nagyra nőtt fák kivágása mindig komoly szakértelmet, körültekintést és speciális szerszámokat igénylő feladat. Otthonunk, ingóságaink vagy éppen családtagjaink megóvásának érdekében azonban elengedhetetlen, hogy mielőbb szakembert fogadjunk és megelőzzük a bajt. Ehhez az alábbi szolgáltatásokat tudjuk nyújtani:

Fakivágás a viharkárok megelőzésének érdekében

Fakivágásra sok esetben sor kerülhet, de az egyik legfontosabb szempont minden esetben az, hogy megelőzzük vele a viharkárokat, hiszen a túl nagyra nőtt, elöregedett vagy elkorhadt fák legnagyobb ellensége általában a nagy szél. Amennyiben a fák túl közel kerültek az ingatlanokhoz, gyakran még egészségesen is veszélyt jelenthetnek a tetőszerkezetre, a teraszra vagy éppen a közelben parkoló autókra és egyéb értéktárgyakra, így érdemes lehet előre felmérni a problémát, illetve megelőzni a bajt.

Laikus szemmel ugyanis gyakran észre sem vesszük, hogy egy nagyobb faág elszáradt vagy a fatörzs belülről korhadásnak indult, márpedig ezek olyan körülmények, melyek kapcsán elegendő lehet néhány kisebb széllökés is ahhoz, hogy maradandó kárt tegyen otthonunkban vagy a környezetünkben. Ezen a téren a megelőzés a legfontosabb, így amennyiben ingatlanunk környékén nagyra nőtt fák találhatók, a viharkárok megelőzésének érdekében kérje szakember segítségét, hiszen sok esetben elegendő lehet csak visszafiatalítani vagy megvágni a kérdéses fákat, esetleg eltávolítani a túl nagyra nőtt, esetleg elszáradt vagy elkorhadt ágakat, amivel már sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a károkozással vagy tragédiával járó problémákat.

Faápolás

A faápolás alapelve, hogy nincs olyan fa, melynek életét, megfelelő beavatkozással ne lehetne meghosszabbítani. Ennek szellemében a fáinkkal kapcsolatos problémák jelentős része orvosolható a fa kivágása nélkül, a korona csökkentésével, metszésével, statikai megerősítésével illetve fasebészeti eljárásokkal. A túlnőtt, a kertet árnyékoló, épületet veszélyeztető fák hozzáértő koronaalakítással hozzáigazíthatók a kertünk többi eleméhez úgy, hogy még évtizedekig megőrzik egészségüket.

A fáink a kertünk és zöld környezetünk ékességei: a kertünket szabadon alakíthatjuk, különböző kertészeti megoldásokkal minden álmunkat megvalósíthatjuk, de a kert legfőbb díszei, a terebélyes fák nem megvásárolhatók. Egy szép fát gondos ápolással megtarthatunk, de hozzáértés nélkül könnyen tönkre is tehetünk.

A fák élettartama természetes környezetükben évszázadokban mérhető. A környezetünk részeit képező fák életébe azonban kénytelenek vagyunk időnként beavatkozni, azonban nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük: hiába élhetne egy fánk még 50-100 évet is, egy szakszerűtlenül elvégzett koronaalakítás a fa elpusztulásához is vezethet. Mivel a fák szívós élőlények, még évek is eltelhetnek, mire a kontár csapat levonulása után elkezdenek kiütközni a problémák, melyek már nehezen javíthatók és az eredmény egy amúgy életerős fa életének jelentős megrövidülése.

Tehát láncfűrészt bárki vásárolhat, és egy kis ügyességgel föl lehet mászni a koronába és ott ágakat levágni, de a faápolás ettől különbözik: egy mesterség, mely a fa szempontjait is maximálisan figyelembe veszi.

A fán dolgozó kollégánk faápoló és favizsgáló szakmérnök, szakképzett alpinista és oktató, mindez garanciát jelent arra, hogy a magasan a lombkoronában végzett munkálatok ne csak a kerti objektumokra nézve legyenek biztonságosak, hanem a megrendelői igények kiszolgálása mellett a fa szempontjai szerint is szakszerűen kerüljenek kivitelezésre.

Fáink szakértő gondozással lesznek jó egészségben, biztonságos és tartós ékességei környezetünknek.

Statikai megerősítések, fasebészet

A fák életereje és széllel szembeni ellenálló képessége két teljesen különböző tulajdonság. Egy zöldbe boruló, vitális fát vagy koronarészt is fenyegethet a kitörés, leszakadás veszélye, és egy odvas, félig leszáradt fa is élhet még évtizedeket. A veszélyek laikus szemmel nem becsülhetők fel pontosan, és megfelelő beavatkozással a problémás fák is hosszú ideig biztonsággal megtarthatók. Egy terebélyes fát veszélyeztető korhadási folyamatokat meg lehet állítani és a korona egyes részeinek kitörése a fa statikai megerősítésével megelőzhető. Nem egyértelmű helyzetekben kérje szakértőnk tanácsát.

Műszeres favizsgálat

A fák törzsének belső szerkezetét gyengítő korhadás mértéke, illetve a gyökérzet tartóképességének állapota szemrevételezés útján nem megállapítható, hiszen nincs röntgenszemünk, és nem látunk bele a törzsbe, illetve a föld alá. Ilyen esetekben különböző műszeres vizsgálatokkal pontosan meghatározható, hogy egy fa milyen szélterhelés elviselésére képes a kidőlés veszélye nélkül. A kivitelezői gyakorlatunkban gyakran előfordul, hogy egy gyors műszeres vizsgálat segít megmenteni egy kivágásra ítélt fát: meghatározható a megtartáshoz szükséges beavatkozások módja és mértéke, de mindez fordítva is igaz: egy ránézésre egészséges fában is lehet annyira előrehaladott a korhadás mértéke, hogy a kidőlés reális veszély, és ezt csak a műszeres úton lehet előrejelezni.

Fákkal kapcsolatos szakértés, szakvélemény

Szolgáltatásunk kiterjed további, fákkal kapcsolatos szakértői tevékenységekre:

  • szakvélemény készítése
  • ápolási terv
  • állományfelmérés, értékbecslés
  • favédelem építési területen